Lesz temploma Rákoskertnek!

Oszd meg másokkal!

Desktop
Látványterv

Rákosmentén építik meg az első olyan budapesti templomot, amelyet Makovecz Imre tervezett. A templom 520 millió forint állami támogatásból épül meg a rákoskerti Tiszaörs utcában.

A Makovecz Imre által megálmodott templomok közül számos épült már Magyarországon és külföldön, de a fővárosban eddig még nem valósult meg ilyen templomterv.

"Rákosmente Budapest 90 ezres lélekszámú kerülete, amelyen belül Rákoskert városrész jelenleg nem rendelkezik templommal. Régi vágyukat kívánták teljesíteni a helyi polgárok, amikor az ezredfordulón templomépítő alapítványt hoztak létre. Az alapítvány tagjai kezdetben ökumenikus, később református templom építését tűzték ki célul, a helyi református közösséggel együttműködésben.

Rákosmente Önkormányzata, kérésüket teljesítve, térítésmentesen telket biztosított erre a célra és elfogadta a templom elhelyezését lehetővé tevő szabályozási tervet. Az alapítvány kurátorai Makovecz Imrét kérték fel a templom terveinek elkészítésére, aki a terveket ingyenesen elkészítette. A templom alapkő-letételére 2009 augusztus 23-án került sor, amely eseményen a mester személyesen részt vett" - olvasható Riz Levente polgármester Facebook-oldalán.

A templom mintegy 800 nm-es alapterületű templomtérrel, hitéleti közösségi helyiségekkel, urnatemetésre alkalmas altemplommal, lelkészi lakással, harang-toronnyal rendelkező szakrális épület lesz.

A tartalom a hirdetés után folytatódik
Desktop, Mobil
Mobil
Mit szólsz hozzá?
Hirdetés
Desktop

Hirdess nálunk!

Szeretnéd, ha a kerület lakói tudnának szolgáltatásaidról, termékeidről, boltodról, vendéglátó-helyedről? Hirdess nálunk! Meglásd, egyáltalán nem drága – és megéri. A részletekért kattints ide!

Legyél a szerzőnk!

Rendszeresen írnál a környéked eseményeiről, boltjairól, kocsmáiról, kulturális programjairól, utcáiról és játszótereiről? Ne habozz, vedd föl velünk a kapcsolatot!

Hol-mi toplista

Helyi közösségek a Facebookon

Partnerek